Dominik Rita és Dani kiköltözésének története

Az „Oroszország Zengő Cédrusai” könyvsorozat világszerte rengeteg embert inspirált arra, hogy korábbi életét maga mögött hagyva földterületet keressen és létrehozza saját megálmodott Szeretet Terét. Eddig elsősorban az oroszországi  „kiköltözés történeteket” lehetett olvasni, hallani. De nagyon sok magyar olvasó szeretne információt kapni arról is, hogy Magyarországon hogyan valósítják meg az emberek az Anasztázia által inspirált családi birtokot. Az első magyar nyelvű kötetek megjelenése után majdnem 20 évvel már jó pár példa van erre nálunk is.

Ezekből a történetekből szeretnék néhányat megosztani a kedves olvasókkal.

Rita írása:

Találkozásunk előtt nem sokkal férjem még Angliában élt jó darabig, én pedig épp Dubaiban, mert valamiért megismerkedésünk előtt még mindketten úgy éreztük, talán nem is itthon van a helyünk. Akkoriban egyikőnk sem gondolta volna, hogy egy szép napon vissza fogunk térni Magyarországra, és itthon találjuk majd meg közösen a boldogságot, ám külföldi életünket élve egy idő után mindkettőnknek elkezdett haza húzni a szíve, és végül nagyjából egy időben költöztünk vissza kicsiny hazánkba.

2019 nyarán ismerkedtünk meg, de kacifántos élethelyzetemből adódóan végül csak fél évvel később kötődött össze az életünk. Az előző házasságomból várt fiúgyermekemet férjem sajátjaként elfogadva már a várandósságom közepétől apaként volt jelen mellettem.

Egy fővárosi panellakásban éltünk épp, amikor a kezdeményezésére elkezdtük egymásnak és a pocaklakónak felolvasni az Anasztázia könyveket, és gyönyörű  egybeeséseket véltünk felfedezni az olvasottak és az életünkben felsejlő események között.

Férjem „lánykérése” a teljes könyvsorozat megvásárlása volt számomra ajándékba és egy romantikus felkérés saját szeretet-terünk, családi birtokunk, hazánk, otthonunk megtalálására és közös megteremtésére. Ehhez nagyon jó útmutatóul szolgált nekünk a könyv-sorozat.

2020 tavaszán megszületett elsőszülött fiunk. 2 hetes volt csupán, mikor vidékre költöztünk albérletbe, ahonnan aztán telek-kereső-útjainkra indultunk.

Férjem édesapja sokáig Németországban élt és dolgozott, ám épp abban az évben költözött haza, amikor keresgéltünk. Vett egy helyes kis nyaralót egy Zala megyei falu szőlő-hegyén, és mikor meglátogattuk itt őt, nagyon szépnek találtuk ezt a vidéket. Meséltünk neki is a tervünkről, hogy szeretnénk megtalálni a saját területünket, ő pedig említette ezt a szomszédainak is, hátha tud valaki számunkra megfelelőt mutatni.

Otthon azzal töltöttük az estéinket kisbabánk elaltatása után, hogy megálmodjuk, lerajzoljuk, átbeszéljük, mit is szeretnénk megteremteni pontosan. Összeírtunk egy listát, hogy milyen területet keresünk: hogy a telek legyen eredő melletti, vízforrással rendelkező, legalább 1 hektáros terület, és látszódjon róla valamiféle panoráma.

Élesen emlékszem, hogy miután ez a lista elkészült, másnap kisbabánk délutáni pihenője alatt férjem izgatott hangon hívott fel, hogy épp most mutattak neki egy telket édesapja utcájában fent a szőlő-hegyen, ami még nincs is eladásra meghirdetve, 10 éve érintetlen, erdő melletti, vízforrással és panorámával is rendelkező, és számunkra épp megfizethető áron lenne elérhető. Még aznap visszamentünk együtt is megnézni a területet. Engem teljesen magával ragadott a ház mögött magasodó nagyjából 70-80 évesnek tűnő fűzfa, ami mintha varázserővel bírna. Emlékszem, ahogy ámuldoztunk róla, hogy nahát, máris teljesült volna a kívánságunk, és meg is lenne „A” telek?

Egy dolog tartott vissza csupán bennünket az azonnali elköteleződéstől, hogy nem is 1, hanem majdnem 3 hektáros területről volt szó, amit eleinte túl nagynak ítéltünk, bármennyire is tetszett nekünk ez a már jó ideje érintetlen „dzsungel”, amin első megtekintéskor szabályosan át kellett vágnunk magunkat, hogy egyáltalán megtekinthessük.

Egy pár hónapra félre tettük hát a gondolatot, és nézegettünk tovább kisebb telkeket, de egyszerűen nem találtunk hozzá foghatót, így eljöttünk újra megtekinteni, és pont belebotlottunk egy másik szemlélődő párba. Ez adta meg nekünk a végső lökést az elköteleződés felé.

A telek kifüggesztése már majdnem lejárt, mikor megtudtam, hogy várandós vagyok második fiunkkal. A mágikus fűzfánk alatt tudattam az örömhírt férjemmel, az Anasztázia könyvek Teremtés kötetének egyik alkalomhoz illő fejezetéből felolvasva. Boldogsággal töltött el bennünket a gondolat, hogy a picikénk már ezt a területet nevezheti majd szülőföldjének, a szó legnemesebb értelmében. 2021 nyarán, 1 hónappal a beköltözésünk után, nappalink meghitt terébe csöppent közénk.

2023 nyarán pedig csatlakozott hozzánk kislányunk is, aki a varázslatos fűzfánk ölelésébe épített teraszunkat választotta, hogy világra jöhessen a csillagos égbolt alatt, édesapja kezébe landolva. Talán az ő születése hasonlított leginkább az Anasztázia által elbeszélt védrusz szüléshez.

Mindhárom gyermekünk méhlepénye ezen a területen lett a földbe helyezve egy-egy külön nekik szánt gyümölcsfa alá.

Családi birtokunk megtalálását tehát nagyban köszönhetjük saját szívből jövő vágyunknak, ám minden bizonnyal az Anasztázia könyvsorozat inspiráló erejének is, és legfőképp férjem nemrégiben elhunyt édesapjának, akinek örökké hálásak leszünk, hogy erre a gyönyörű vidékre vezetett bennünket.

Vágyunk, hogy immár 5 fős családunk életét és ezt a mi csodálatos Szeretet-terünket, ami minket választott tulajdonosaiul, a számunkra legszebb, legigazabb, legtisztább értékekkel és boldogsággal ruházzuk fel.