PILISI ZENGŐKERT CSALÁDI BIRTOK

Az „Oroszország Zengő Cédrusai” könyvsorozat világszerte rengeteg embert inspirált arra, hogy korábbi életét maga mögött hagyva földterületet keressen és létrehozza saját megálmodott Szeretet Terét. Eddig elsősorban az oroszországi  „kiköltözés történeteket” lehetett olvasni, hallani. De nagyon sok magyar olvasó szeretne információt kapni arról is, hogy Magyarországon hogyan valósítják meg az emberek az Anasztázia által inspirált családi birtokot. Az első magyar nyelvű kötetek megjelenése után majdnem 20 évvel már jó pár példa van erre nálunk is.

Ezekből a történetekből szeretnék néhányat megosztani a kedves olvasókkal.

Mária írása:

A férjem nem volt vallásos, hívőnek sem igen mondhatnám az akkori világszemlélete alapján. Mégis – rábeszélésemre – eljött velem a Csíksomlyói búcsúba egyik évben. A „nagy mise” mindig a nyeregben van, és ott gyűlik össze a nép, szerintem nem a prédikáció miatt – hanem annak ellenére is. Ez mindig kiderül, ha utólag megkérdezem valakitől, miről is szólt a szentbeszéd.

Nos, a mise végén menetrendszerűen jön az égi áldás és az eső lemossa a tömeget a nyeregből. Megvártuk, míg levonulnak, s szép csendesen cuppogtunk, s csúszkáltunk le a sáros meredeken. Oldalt, lefelé az út mellett árusok pavilonjai voltak balról, s köztük egy „Kövesember”. Megálltunk, hogy elengedjük az esőt, s nézelődtünk a féldrágakő marokkövek és ásványok színes világába merülve, mígnem már csak mi maradtunk s beszélgetésbe elegyedtünk a „Kövesemberrel”- aki Anasztáziáról kezdett beszélni, s időtlenül telt az idő közben…

A szívemben tűz gyulladt és megvilágított egy belső ösvényt, és annak a végén egy Fény várt. Be akartam lépni erre a belső útra, hívott, éreztem, hogy EZ AZ AZ ÚT amit kerestem.

Hazajöttünk és másnap már Boglárkánál voltunk, megvenni az első 3 könyvet, mert akkor annyi volt kiadva magyarul. Biztosra éreztem, hogy EZ JÓ.

Akkortájt mi már egy kis csoporttal egy Te-Lé-Szel Klubot működtetünk Budapesten, ahol interaktív előadásokkal igyekeztünk az érdeklődők spirituális ismereteit bővíteni. Amikor a könyvekre rátaláltunk, a klub témáit az Anasztázia könyvek köré szerveztük. A klub kéthetente péntek este volt és remek, inspiráló beszélgetések voltak, amire mi előtte készültünk. A könyvet praktikusan közelítettük, meg, olyan szemszögből, hogy a benne lévő tudás hogyan építhető be a mindennapokba. Két évig dolgoztunk fejben, gyakoroltunk a képalkotást, mire a vágyunk eljutott Istenhez és úgy rendeződött a világ, hogy odakínálta nekünk a Kesztölci birtokot. Ugyanakkor, vevőt küldött az akkori házunkra, amit épp nem is árultunk, de ránk csengetett a vevő, s mi igent mondtunk, mert a szívünk már kifelé húzott a Pilis lábához. 3 hetet kaptunk a kiköltözésre. Az erőltetett menet volt.

S kiköltöztünk a 350nm-es házból egy 40 nm-es kis nyaralóba. bútorok és tárgyak raktárban, dobozokban, mert az nem fért el. Miközben egyik házat ürítettük és pakoltuk, a másik telken 3 hét alatt kellett vizet, villanyt és fűtést megoldani a kis faházban, és már október volt. 2012. októbere. Gyerekeknek új iskolát keresni, papírok, ügyintézés, közben a „Tesó” a nagy JCB markolóval ásta a gödröt és én fektettem a vízcsövet, majd földet rá és rá a villanyvezetéket, egy jó ferde domboldalon. Na, imádkoztam és fohászkodtam azokon a napokon folyamatosan, nehogy felboruljon a nagy munkagép.

November 13-án költöztünk ki és azt a telet úgy töltöttük, hogy a komposztáló toalett jó 20 méterre volt a háztól, szakadó esőben és hóviharban is ki kellett menni este is. A jancsikályha amit szereztünk oda, meg egy sparhelt, jól melegített, este 28 fokra fűtöttük fel, és éjjel 3-kor már csak 13 fok volt, mert a házat nem állandó lakás céljára terveztük eredetileg. Szóval éjjel 3 körül fel kellett kelni, újra befűteni, hogy reggel 6-kor a gyerekeket ki lehessen húzni az ágyból. Így telt az első tél. Nagyon nehéz volt. És még más terhek is ránk szakadtak akkortájt. Erős ellenerők indultak be és megpróbáltatott a HITÜNK és elkötelezettségünk.

A következő télre megépíttettünk egy házhoz kapcsolt verandát, és a ház végébe tettünk egy komposztáló toalettet, amely dupla fakkos, kényelmes és száraz lábbal, kabát nélkül is megközelíthető volt. Ez igazi életszínvonal emelkedést jelentett számunkra.

A házba a jancsikályha helyett vettünk egy mobil cserépkályhát, ettől kezdve a ház kezdett minket szolgálni. Már nem kellett éjjel háromkor felkelni. Bár nagyon pici volt és 5 ember holmija nehezen fért el, mégis otthonos és barátságos volt.

Abban az évben építtettünk egy pincét, egy tárolót, és egy traktorbeállót, mert a vidéki élethez fontosabb a háttérépületek megléte minden másnál. Ez teszi lehetővé, hogy az ember a telken használt eszközeit tárolni tudja.

Méhészkedésbe kezdtünk. Kicsiben. 4 családdal. Ez volt a szerelmem, a kikapcsolódásom, a meditációm, a belső csendem, egy cseppnyi Mindfulness a rohanó hétköznapokban.

Mert – bár azt hittük, hogy a vidéki élet majd hozza a nyugalmat, valójában a városi életünk rohanását vittük magunkkal vidékre. Csak itt nagyobb területen lehetett rohanni. És mi rohantunk, dolgoztunk látástól vakulásig,  néha megálltam és megkérdeztem magamtól, hogy tényleg ezt akarjuk? Tényleg ez az élet, amire vágytunk? Hogy nincs arra idő, hogy leüljünk csak úgy, hogy egy napig ne csináljunk semmit? Nem volt. Teljesítménykényszeresek voltunk mindketten.

Egy új életformát felépíteni, infrastruktúrát létrehozni, utat építeni, kutat fúratni, kerítést, melléképületeket építeni, talajt javítani, növényeket betelepíteni, fákat, bokrokat ültetni, fóliasátrat építeni, karbantartani 5 hektár területet, úgy, hogy közben a hétköznapi élet kötelezettségeit is teljesítsük – nem egyszerű feladat volt. Ez majd a következő generációnak lesz élvezhető, mert ezt megteremteni óriási energia-befektetés. De ezt egyszer kell megcsinálni, utána a család bázisaként tud a birtok működni.

Gondolkodtam sokat, hol a hiba, az eltérés a könyvekben leírtaktól. És arra jutottam, hogy a közösség, ereje, összefogása hiányzik a jelen társadalomból. Az a szeretetközösség, akik elmennek és egy nap alatt minden fát és bokrot a családnak elvisznek ajándékba, és az általuk kijelölt helyre elültetik, ahogy a könyvben le van írva szépen. Így egy nap alatt megteremtik a kertet, nem két ember ás ki 50 gödröt este munka után, inaszakadtáig dolgozva.

A közösség hiányzik, aki felépíti a házat kalákában, ahogy az édes hazánkban is szokás volt. A közösség, aki felépíti a melléképületeket, ahová az ajándékba hozott állatokat be is költöztetik rögtön. Mert az állat-szaporulat ingyen van, ezt mindenki tudja, a Jóisten ajándéka, ugyanúgy a növényi szaporulat is.

A természet csodálatos bőséggel lát el minket, hiszen tudjuk, a Jóisten azt a programot adta az élőlényeknek, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, hogy az embernek örömére szolgáljanak és hogy bőségben tartsák az embert, a Jóisten gyermekét, hogy ne az életben maradásért kelljen időt áldoznia, hiszen fontosabb szerepet szánt neki. 

Az ember feladata a Jóistenhez közeledni, és ehhez a szándékát, figyelmét, és az idejét kell odaadnia. A Jóistennek és a Teremtésnek. Nem a munkának.

Na, mi itt csúsztunk ki, és szerintem többen vagyunk ezzel így.

Most igyekszem ezt az egyensúlyt a földi és szellemi szféra között visszaállítani.  

Adok időt arra, hogy megálljak megcsodálni a Jóisten alkotásait, a ragyogó fényeket a kert fáinak levelein, a naplementét, adok időt, hogy ne csináljak időnként semmit, még akkor is, ha láthatólag sok a feladat körülöttem. Így holnap is lesz dolgom, és lesz értelme a napomnak. És nem futok keresztül az életemen, mert a mai napot csak ma lehet megélni, utána elmúlik.

Nem sietek sehová, és tőlem sem lehet elkésni. Természetgyógyász lettem. Fizikai szinten terápiás masszázzsal foglalkozom, a lelki-szellemi és tudatosodó oldalt pedig terápiás beszélgetésekkel segítem. Holisztikus látásmóddal közelítek mindenkihez. Test-lélek-szellem-tudatosság egységében nézem az embereket, és így közelítem meg a problémákat, amikkel hozzám fordulnak.

Folyamatosan tanulom a Világot, és már értem, hogy miről beszélnek a könyvek, hogy mit jelent olvasni a jeleket a természetből. 9 év után nyílt meg nekem ez a csatorna.

Megtanultam értékelni ami VAN és nem vágyni arra, ami nem lehetséges. Megtanultam, hogy MI SZÜKSÉGES AZ ÉLETHEZ és mi nélkülözhető. Átgondolom, hogy mennyi IDŐT vagyok hajlandó áldozni VALAMIÉRT CSERÉBE.

Megtapasztaltam a Teremtés Bőségét és csodálkozva nézem, hogy lehetett elhitetni az emberekkel, hogy szűkösség van bármiből is.

A kis házat, amiről írtam, ma vendégházként üzemeltetem. Pilisi Zengőkert a birtok neve és a vendégház is ezen a néven található. Zengő az Anasztázia könyvekkel való kapcsolat miatt –és Pilisi, mert a Pilis mellett vagyunk.

A családi birtokon kialakítottam egy olyan részt, amelyet KÖZÖSSÉGI CÉLRA szentelek. A neve: ASZTROPARK. Ha egyszer eljutok a környezetemben a rendezettség állapotába, azaz a NULLA pontra, – tematikus találkozásokat, rendezvényeket, csoportokat szeretnék szervezni és befogadni ezen a helyen.

Tudjuk az Anasztázia könyvekből, hogy mindent a világon az emberek figyelme tart fenn és lát el energiával. Ezúton köszönöm, hogy elolvastad a történetünket, és ezzel a gondolati energiával támogattad ezt a családi birtokot.

Fényes gondolatokat kívánok neked!

Mária